Május 30-án, egy esős szombati napon, naivan bízva a jobb időben, nekivágtunk egy budapesti kirándulásnak néha több, néha kevesebb, de átlagban tizennyolc gyerekkel. 

Utunk célja a Puskás Ferenc Stadion gyerekeknek szóló rendezvénye volt. Ezen belül mindenki a Dr. Bubó színi társulat családi musicaljét várta a legjobban.
Bizakodásunk ellenére a nap csak nem akart kisütni, sőt, egyre jobban ömlött az eső. A lurkóknak, eleinte, ez javára vált, legnagyobb boldogságukra, az otthon és az állomás közötti utat mindenki kocsival tehette meg. A „kiváltságosok”, (a négy legkisebb),tovább is élvezhették az autó kényelmét, egészen Pestig. 
Viszont a boldogság érzése bennünket, tömegközlekedőket, sem hagyott el. A legmodernebb vonatot kaptuk. Emellett a gyerekek vidámsága versenghetett az autópályán száguldókéval, mikor kilyukaszthatták életük első metró jegyét,és megtapasztalhatták azt a „gyomormozgató” érzést, ami a metró mozgólépcsőjén fogja el az embert.
Szerencsére maga az utazás is jól tellett. Janóné Ildinek hála, a majdnem egy órás döcögést nem verekedéssel, vagy a teljesen önmagunkba zárkózott,fülhallgatós zenehallgatással töltöttük, hanem rejtvényújság nézegetéssel. Megdöbbenésünkre minden ottani gyerekünk fejtett már rejtvényt életében. Igaz, az Ildikótól kapott magazinokat sokan tényleg csak nézegetni tudták, íróeszköz híján. Bár az egyetlen tollunk kézről kézre járt, mégsem jutott el mindenkihez. 

Rengeteget írtam már az utazásról, és magára a programra még mindig nem tértem rá. Ennek oka, hogy a szombat délutánunk jól sikerült, ahogy láttam, mindenki jól érezte magát. De ahhoz, hogy aznap csak mosolygó arcokat lehessen látni, a budapesti Puskás Ferenc Stadion Szoborparkjában megtartott program szervezői nem sokban járultak hozzá. Inkább csak maga a stadion, hogy befogadott minket a folyamatosan nyakunkba csöpögő Isten áldásától.
Befogadott minket, és az ötlet híján bolyongó szervezőket, és biztonsági őröket, akiknek majdnem egy óra gondolkodás után annyi jutott eszükbe, hogy lefújják a rendezvényt.
Lurkóink viszont ötletesek voltak;kihasználva a hatalmas belteret, a bújócskán,és fogócskán keresztül rengeteg játékot kipróbáltak. 
A nagyobbakat pedig sikerült rávenni, hogy leüljenek a csarnok padlójára, majd még egy pár percnyi bíztatás után arról is meggyőztük őket, hogy nem ciki egy stadion közepén, körben a földön ülve, egy tálból cseresznyézni.
Mikor már egész kényelmesen elhelyezkedtünk, naiv bizakodásunkból valóság lett; elállt az eső, és kisütött a nap. Úgyhogy kezdődhetett az előadás a kinti színpadon. Igaz, alighogy felállt a porondra a Dr. Bubó társulat, újra elkezdett csöpögni.
A műsor élvezetes volt, táncra invitáló zenékkel , a szereplőknek a ruhája pedig gyönyörű volt. Bár nem mindig lehetett őket felismerni…
Alig telt el a műsorból fél óra, mikor egy beszélgetés után, ami két gyerek és köztem folyt le(„ - Milyen sunnyogós ez a zene.. – Igen, mert most jött elő a róka.. – Az nem egy sün..?- ja, ez a mókus volt..”),az egyik nevelő, már teljesen átázva jött, hogy induljunk haza. Én még szívesen elnéztem volna a darabot, de mivel senki sem vállalta a megfázás kockázatát, és nem az én szórakoztatásomra mentünk, célba vettük a legközelebbi vonatot. A rögtönzött véleménykutatásom szerint majdnem mindenki maradt volna, ha nem veszi meg őket az Isten hidege. 
Sokakon az „állomásos” zokni szárítás sem segített, de talán kárpótolta őket a metrós száguldás élménye,a rejtvényújság és az Ildi-féle nyalóka.

A beszámolót Magyar Ági készítette
KÖSZÖNET Kálmánnak-Dórinak-Viktornak és Áginak a gyerekek felnőtt kíséretéért.

A Szociális Minisztériumnál pályázat útján nyert jegyekkel 35 fő gyermek vehetett részt Székesfehérvárról, Válról és Velencéről.