Az idei évben is megszerveztük, hogy a pályaválasztás előtt álló állami gondozott gyermekekkel részt vegyünk az egy évben egy alkalommal, Székesfehérváron 9 intézményben megszervezett szakmaválasztást segítő programon.
A Vörösmarty Ipari szakgimnázium és szakképzőben minden építőipari szakmát a gyakorlatban is ki lehetett próbálni. Aminek nagy sikere volt a fiúk körében.
Míg a Bugátban szakközépben csótányt lehetett boncolni és virtuálisan (bábukon), de valószerűen lehetett vért venni. Az újraélesztés is programban szerepelt. Itt elsősorban a leányok érdeklődtek.
Az Árpád szakképzőben zártuk az estét, ahol megismerkedtünk az új smink és frizura divattal.
Székesfehérváron több mint hetven program várta a szakmák után érdeklődőket, mi ebből hét programon tudtunk részt. Megismerhették a gyerekeink, hogy melyik szakma pontosan mit is takar. Így talán könnyebben tudnak dönteni, hogy melyik életutat is választják.
Nagyon hasznosan töltöttük ezt az estét, mert gyakorlatközpontú programokon való részvétellel tudtuk népszerűsíteni a szakképzést és a különböző szakmákat.