Október 28-án a LURKÓ Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében a VIDEOTON főbejáratánál találkoztunk a 8. osztályba járó gyermekekkel azért, hogy céglátogatáson vegyünk részt a Mechatronika Kft-nél.
A cégnél a fémmegmunkálással foglalkoznak, elsősorban az autógyártás területéről folyamatosan teljesítik a megrendeléseket.
A több mint 100 főt foglalkoztató vállalatnál megismerkedtünk a munkavédelemmel, a felhasznált alapanyagokkal, a különböző modern precíziós gépekkel és végül a mérőszobával. Közben sok-sok szakmával és végzettséggel, amivel itt el tudnak helyezkedni a munkavállalók.
A délután többi részében látogatást tettül a Székesfehérváron szervezett Pályaválasztási Kiállításon, ahol szakmabemutató és információs börzével egybekötött pálya-, a szakmaválasztás előtt álló fiatalok megalapozottabb pályadöntéséhez segítettük hozzá a gyerekeket.
A legtöbb gyerekünk már tudatosan kereste azokat a középfokú intézmények standjait, ahol bővebb tájékoztatást kaphatott a választott iskoláról, szakmáról. A legtöbb iskola még ebben az évben nyílt napot szervez, ahol még konkrétabb ismereteket szerezhetnek a leendő iskoláikról.
A bizonytalanokkal több iskola standját és céget látogattunk meg és kaptunk tájékoztatást.
Nagy sikere volt a gyerekeink körében, hogy olyan diákokhoz fordulhattak kérdéseikkel, akik jelenleg is a jövőben választandó iskola tanulói, így nem csak az oktatási formákról, tagozatokról, fakultációkról szereztek ismereteket, hanem a hiteles érintettektől.