„A testem felett én rendelkezem!” Gyakran hallott érv ez az abortusz mellett, arról viszont kevesebb szó esik, hogy egy abortuszon átesett nő milyen testi és lelki mélységeket él meg. Olyan „sebet” szerez, amely akár egész életére is rányomhatja a bélyegét. Van-e segítség, fel lehet-e egy ilyen traumát dolgozni? 

Szerencsére vannak sikeres kezdeményezések, amelyek segítséget adhatnak azoknak, akik valamilyen ok miatt nem vállalhatták gyermeküket, és kétségbeesésükben abortuszhoz folyamodtak. Mielőtt a döntés megszületik Idősekkel foglalkozó szakemberek beszámolóiban rendszerint nagy számmal szerepelnek 70-80 éves nénik önostorozó vallomásai fiatalkori abortuszaikról. Elmondják, hogy egész életüket – sokáig öntudatlanul, aztán tudatosulva – végigkísérte az akkori döntésük visszafordíthatatlansága felett érzett fájdalom. Még ma is, amikor rengeteg információ áll rendelkezésre, sok lány nem rendelkezik elegendő tudással ahhoz, hogy valódi döntést hozzon. „Az abortuszon átesett nők nagy része utólag úgy érzi, hogy nem hozott igazi döntést: belekényszerítették, nem volt ideje végiggondolni, vagy olyan váratlanul érte, hogy fel sem fogta. Sok, gyermekét elvetető lány nem engedi meg magának, hogy valóban végiggondolja a lehetőségeit: szorítja a tizenkét hetes határidő, fojtogatják a saját és a rokonok félelmei.” – olvasható az abortusz.hu internetes portálon. A honlap alapítója maga is átesett abortuszon, majd megtérése után úgy érezte, kötelessége segítséget, információt nyújtani azoknak a pároknak, családoknak, akik érintettek az ügyben. Olaj Anett így vélekedik arról a tézisről, miszerint a testünk felett magunk rendelkezünk: „A testünket (és a lelkünket) Istentől kaptuk valamire, azaz konkrét funkcióval és céllal. Amikor nem erre használjuk, látszólag szabadon döntünk, de éppen ilyenkor vagyunk teljes rabságban: az önérdek, a gonosz lélek által keltett illúziókat kergetjük. Így tehát nem magunk döntünk a testünk felett, hanem átadjuk az irányítást az egónak, ami a „másik oldal” eszköze. Szabad döntés helyett hazugságot cselekszünk. A várandósság esetére pedig leszögezhetjük: egyértelmű, hogy egy másik ember nem lehet az én tulajdonom, mint egy tárgy, aminek a létéről dönthetek. A gyerek bennem egy ajándék Istentől, egy valós személy, akit az első naptól kezdve ugyanúgy tisztelnem kell, mint bármelyik, már megszületett felebarátomat.” „Ne félj, nem ítéllek el!” Ez a mottója annak a lelkigyakorlatnak, amit Kovács Ferenc állandó diakónus és felesége, Kovácsné Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó rendszeresen tart abortuszon átesettek számára Magyarországon és a határon túli magyarlakta vidékeken. „Az a tapasztalatunk, hogy az abortuszon áteső nők döntő többségben valamilyen presszió áldozatai. Olyan nyomás, teher van rajtuk, hogy beszűkül a gondolkodásuk, és nem képesek jó döntést hozni.” – meséli egy interjúban Kovács Ferenc. Sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy mit tesznek, mert eluralkodik rajtuk a félelem, és egy teljesen zárt állapotban cselekszenek. „Persze attól, hogy tudva vagy tudatlanul követek el bűnt, a káros következményeit még viselnem kell. Akár tudja valaki, hogy az abortusz bűn, akár nem, attól még utána ugyanolyan testi-lelki problémái lehetnek. Mára nevet adtak neki, posztabortusz tünetegyüttesnek hívják.” – teszi hozzá a diakónus. Sokak szerint nem kell ezt túldimenzionálni, nincsenek igazi problémák abortusz után. M. Simon würzburgi pszichológus szerint viszont a nők nyolcvan százaléka szenved az abortusz után a mentális egészség megromlása miatt. A bűntudat nem vallásosság kérdése – ez derült ki Treer Mária kutatásából. A mentálhigiénés szakember dolgozatában a vizsgált nők hatvanhat százaléka beszélt a bűntudat érzéséről, de csak húsz százalékuk mondta magát vallásosnak. „Tény, hogy vannak, akiknek egy darabig nem okoz gondot, de mi nem velük foglalkozunk.” – mondja a szakember. „Senkit nem ítélünk el, és nem akarunk senkinek a lelkiismerete lenni a magáé helyett. A tünetek rendkívül sokfélék, időben változóan jelentkeznek: a szorongás, kapcsolati problémák, harag, düh, csökkent önértékelés, vetélés, meddőség, depres - szió, öngyilkossági késztetés. A statisztikák szerint az abortuszon átesettek közt kétszeres az öngyilkosok száma, kétszeres a valószínűsége a pszichiátriai betegségnek. Gyakoriak az alvászavarok, rémálmok. Ismerünk valakit, aki minden éjjel álmában megszülte a gyermekét. Riasztó szám: abortusz után a házasságok, a párkapcsolatok hetven százaléka tönkremegy.” – sorolja Kovács Ferenc. A diakónus tapasztalatai szerint gyakori az „elkerülő viselkedés”. Van, aki ha babakocsit lát az utcán, átmegy a túloldalra. Mások pótgyerek után néznek. De lehetnek póttárgyak, pótállatok is. A kanadai Ney házaspár kiterjedt vizsgálatokat végzett e témakörben. Szerintük az abortusz utáni pszichés állapot leginkább a gyászfeldolgozás fázisaihoz hasonlítható, mégis attól eltérő jellegzetessége is van: ha nem dolgozunk rajta tudatosan, akkor ez egy befejezetlen gyászfolyamattá válhat. Hiszen az abortusz után az anya és az apa nem látja a magzatot, temetni nem szoktak. Olyan, mintha nem történt volna semmi. „Az anyaság, apaság érzését az Isten a szívünkbe ültette. Egy ideig el lehet némítani a szív hangját – ez húsz-harminc évig is eltarthat – de egy történés, szülés, vetélés, álom, gyász, válás vagy valamilyen krízis az illető életében előhozza az elfeledettnek gondolt múltat.” – véli a szakember. Az abortuszon átesettek lelki gyakorlata életük átgondolásában, a folyamatok megértésében és döntéseik feldolgozásában segít – egy olyan hely, ahol megtapasztalhatják a résztvevők, hogy Isten irgalmas szeretetéből van gyógyulás és újrakezdés még ebben a tabunak tekintett helyzetben is. A részvételnek nem feltétele a rendszeres vallásgyakorlat.
László-Takács Krisztina 2017. 02. 02.